2017. szeptember 26., kedd

Újdonságok

Meghalt a számítógép, így a tabletről írok, ami eléggé fárasztó... Annyi minden történt mostanában - volt egy jó kis kisbakancsos túránk, jó hosszú  26/27 kilométeres... De erről majd később, külön bejegyzésben. Azt már említeni sem merem, hogy Bulcsúnak fáj a torka... Még Tihamérnak a lába... A tegnapi olyan rohangálós nap lett : az ortopédian kezdtünk, majd a fodrászhoz mentem, utána pedig Bulcsúval a háziorvoshoz. És ezzel el is ment a délelőtt. Délután illóolajos találka majd utána haza... A hétvégénk is mozgalmasnak ígérkezik - mindkét nap szülinapi bulik lesznek - összeszámolva 8 ajándékot kell beszerezni addig. Vasárnap pedig Tihamér benevezett egy palacsinta- sütő versenyre (hiába magyaráztam neki, hogy aki benevez a versenyre, az minimum készített már palacsintát...) Szóval ma palacsintát fogunk sütni, gyakorlás céljából. Mondjuk nem egyedül, hanem csapatban fognak versenyezni és a tanító néni lesz a csapatkapitány, beszéltem vele a tegnap... Nekünk vasárnap horgászverseny, így ezt az egészet csak Tata aktív részvételével tudjuk levezényelni - hála érte.
A kertben paradicsomi állapotok vannak - szó szerint... Rengeteg paradicsom termett az idén, nem győzöm feldolgozni. Készült már paradicsom lé, lecsó, esszük is, ajándékozzuk is (aki betéved,azt jól felpakoljuk paradicsommal :-) de még mindig sok van! Így jött az ötlet, hogy kiírom egy helyi termékeket árusító csoportban! És jó volt az ötlet - már adtam is el valami 20 kg-ot és még vannak további érdeklődők is! Ki gondolta volna ezt a tavasszal, amikor azon ettem magam, hogy itt az idén nem fog teremből semmi!
Ezek mennek most nálunk, még egy csomó egyéb is - de jövök még!

2017. szeptember 19., kedd

Első iskolás hétvége

Még augusztusban megigértük a 'kicsiknek' (mert már nem is olyan kicsik, azért az idézőjel :-), hogy majd lesz nekük is szülinapi bulijuk... és persze, azóta is ezerszer megkérdezték a mikort - én meg ezerszer feleltem, hogy majd amikor megkezdődött az iskola... és ez volt az első hétvége - most jöttel a buli ideje. Boró hivott 9 lányt (10-en vannak összesen) - Bulcsit is megkérdeztük, ő csak 2 nevet tudott mondani, akit szivesen elhivna... végül neki 8 meghivott vendége volt, akikből ketten kimaradtak - de jönnek játszani valamelyik délután. Igy végül 14 osztálytárs jött össze vasárnap délután, plusz 2 kistesó és az én három csemetémmel összesen nem nehéz kiszámolni, hogy 19en voltak... ami bevallom nekem sokkal többnek tünt :-D Állitólag jó buli volt - rengeteg tervem volt már ami a játékokat illeti - de be kellett ismerjem, hogy csak úgy mint a Tihamér buliján is - jól elvoltak magukba, minden felnőtt irányitás nélkül, nem kellett az irányitott játék! Boró kapott egy tetoválós játékot meg egy körömfestős szettet - ez lett a csajok fő elfoglaltsága - kikőltöztek a kemencéhez a nagy asztalhoz és ott müködött a tetoválós és köröm studio :-) - estére mindenki könyékig festékes volt, szerencsére a tusoló alatt sikerült lemosni az egészet, szóval nem volt vészes. Nagyon mozgalmas nap volt : kétszer tereltem össze őket : egyszer enni, másodikszor meg tortázni... és sétálni is voltunk az erdőbe, az is jól sikerült. Majd jöttek a szülők begyüjteni a gyerekeket - beszélgettünk is, tortáztunk/kávéztunk - akinek nem volt otthon, kapott paradicsomot kostolóba :-) szép volt, jó volt - viszont hétfőn csak néztem ki a fejemből, nem voltam használható semmire! És még fél év és jön a Tihamér buli, amit ő már most elkezdett szervezni... ittalvósra szeretné... hááááát, nem nyilatkozom egyelőre.
Fotót csak párat sikerült lőni a nagy zsizsegés közepette

2017. szeptember 15., péntek

Mérleg

Az első hét végére totál kivagyunk, pedig csak 9-12, illetve 8-12 közt voltak suliban - egyelőre a visszaszoktatás van... amit nagyon szépnek és jónak tartok, viszont szerintem hatalmas terhet rak a szülőkre, főleg azokra, akik dolgoznak. És nem is mondtam akkor még a tanfelszerelést (amit mi előrelátóan megvásároltunk a kicsknek még a vakációban) - de : minden nap hazaállitanak 1-2 könnyvvel, munkafűzettel amit be kell vonni... és : holnapra kell két darab simalapú fűzet... és mindezt persze és kizárólag itthon, amikor már hazajöttünk. Szerencsére első nap után vagyok már annyira dörzsölt, hogy még az iskola előtt kikérdezem kinek mi kell holnapra (mert minden azonnal kell, persze). A könyvek bevonása is megér egy misét - mert átlátszó boritót akarnak, a könyvek mérete meg annyira lehetetlen, hogy nem lehet rá boritót kapni. Ahol meg volt a tegnap, mára meg kifogyott. Szóval igy ment egész héten : délelőtt igazolásért rohangáltam, bevásároltam - haza. Próbálok összehozni valamit ebédre, mert 11 után ismét lóra. Begyüjtöm a gyerekeket, megejtjük a szinte kötelező papirboltos túrát. Majd nadrágokat vadászunk és házicipőt. Haza és ebéd. Kipihenjük a napot. Próbálok dolgozni is itthon : a héten épp a vasalóasztal volt a nappali disze, mára sikerült elpakolni mindent. És hogy mennyire fáradtunk ki péntekre??? nagyon! ma már alig lehetett lelket verni beléjük és elindulni fél nyolckor... Bulcsi annyira el volt szállva, hogy az autóba jött rá, hogy ő reggeli nélkül maradt. Délután derült ki, hogy Boró a házipapucsába ment iskolába :-D igen : szoknya, harisnya, csini poló - mellé meg gumipapucs... Boginak meg mondom (miközben indexelek balra), hogy ma őt teszem le másodiknak... erre kivágja az ajtót, hogy ő akkor itt kiszáll. És szinte levette az ajtómat a jobbról előző autós... Tihamérnak az iskolakapuban jut eszébe, hogy nem hozta a tornazsákot. Én meg szintén remekeltem : fejtett bableves volt a terv ebédre, de eléggé későn sikerült odapakolni, utolsó percig akartam főzni... hát : annál azért tovább sikerült. Fura szag volt, amikor beléptünk a lakásba - rohanok megnézni - a bablevesről mind elfőtt a leve, szerencsére kikapcsolt a főzőlap, mielőtt leégett volna. És megkostóltuk - finom volt... igy lett belőle babfőzelék és tükörtojás :-)

PS. a héten készült, tizóraira szántam - nagyon finom lett!!! Limara express croissant-ja, csak ajánlani tudom! talán az izesitésén változtatok legközelebb - nekem fura volt az édeskés tészta sajttal, nem is tettem csak pár darabra... következőkor sósabbra készitem a sajtosat, az édesbe pedig vaniliát rakok... de az állaga és a recept, az tökéletes!

2017. szeptember 12., kedd

Utolsó vakációs hétvége

Hogy ne múljon el csak úgy - pénteken volt egy mesejáték, szabadtéri - amit már jó rég kinéztem magunknak, sőt : gondoltam megejtjük az idei vakáció utolsó rollerezős/fagyizós kiruccanását is... a rollereket itthon hagytuk, a mesejáték meg egyáltalán nem kötötte le őket - sokan voltak, nem volt jó a hangositás - még nekem, felnőttnek is nehéz volt követni a zenés mesét... de azért jól éreztük magunkat : találkoztunk barátokkal, osztálytársakkal, ők is meg én is, a fagyizás is összejött - igy végül nem kudarcként éltük meg ezt a sétát. Szombaton összekutyultunk egy adag homokgyurmát - ebből a célból hoztunk haza egy nagy adag finom tengeri homokot... nagyon élvezték a gyurmázást, csak hát ment a homok mindenfele, amig rájöttem, hogy ezt a teraszon és egy tálban kell művelni, akkor meg nincs gond :-)
Vasárnapra pedig egy rég eltervezett és valamiért folyton halogatott program jot össze : kürtőst sütöttünk, Anyummal mint főszereplővel. Neki van két formája - anno 18 évvel ezelőtt is mi sütöttük a kürtőst az esküvőmre - nálunk még tart az a hagyomány, hogy ha esküvő, akkor kürtős, És nem akárhogy, hanem kalákában! de azóta sem próbáltuk - volt is nagy lelkendezés a gyerekseregben, amikor elkezdtük sütni... Mama dagasztotta, én adogattam a hozzávalókat a keze alá, ő tekerte, kente, cukrozta - és meg forgattam, sütöttem, Apuci volt a tűzfelelős. Nyolc darab lett - és minden elfogultság mellett is nagyon finom. Kellett 2-3 darab, amig belejöttünk - amire meg szépeket tudtam sütni (mert megvan azért a trükkje) - arra meg elfogyott a tészta :-)






2017. szeptember 11., hétfő

Első nap :-)

Megkezdődött ma az iskola! és örültek neki :-) reggeli pillanat

és délben még mindig tart az öröm - már itthon
Holnap kirándulás, a héten két szülői is leszés kezdetben a program az csak 8-12 közt tart, jövő héttől pedig indul a teljes üzemben, a napi 8 és d.u. négy között. Ami negativumot tudok emliteni, az az, hogy Tihamérnak ismét egy új Tanitója lesz és a kicsiknek is babát vár az egyik tanitónénije... de majd alakul ez is, nem félünk a változástól .

2017. szeptember 9., szombat

Volt egyszer egy tenger

(is) - mert valahogy most annyira távolinak tünik az egész nyaralás, pedig csak4-5 napja jöttünk haza. És : ismét sikerült teljes mértékben kikapcsolni! mert azt hinné az ember, hogy évente visszamenni úgyanoda, az idővel unalmassá válik - de eddig még mindig sikerült találni újdonságot és a megszokott dolgokat is jóleső érzéssel vesszük számba minden évben. Kissé talán attól tartottunk, hogy az idő nem tart velünk - odafele (és hazafele is ) végig esett az eső, az első két napon meg eléggé hüvös is volt - 21/23 fok - de ez nem gátolt meg abban, hogy napozzunk - sőt a család bátrabbik fele meg is mártózott a vizben (és állitásuk szerint a viz az teljesen jó volt...biztos, mert én cask az utolsó két nap merészkedtem be, amikor kint is volt majd'30 fok). tehát igy teltek a napok : reggel ráérős reggeli, tollászkodás, majd levonultunk a strandra, délután haza, ebéd, pihenő - majd ismét elindultunk játszóterezni, rollerezni, sétálni, fagyizni. És volt amikor kint is ettünk :-) És kb. ennyi - jó volt eggyütt, minden elvárás nélkül :-)
































2017. szeptember 8., péntek

3,2,1 START

Bevallom, én már visszaszámolok hétfőig - valahogy most lett elég ebből a szünetből, igy a tengeri nyaralás után, rögtön. Biztosan nem leszek népszerű ezzel a kijelentésemmel... de ez az igazság. Mert a kupit, a rendetlenséget és a koszt már egy órával (mit egy órával - 10 perccel) a takaritás után még-még elfogadom - de nehezen - de amivel nem tudok kibékülni és kiboritanak vele, az a folyamatos veszekedés, rivás, kiabálás. Kivagyok! és ezt mi sem szemlélteti jobban, mint hogy az este fél 11 magasságában még kekszet ettem! és kenyérvéget, lekvárral. Meg a héten házimunkás, eltevős hetem is van - miután hazajöttünk takaritani kellett - mosni kellett, paprikát raktam el, a paradicsom is kezdett érni, azt is fel kellett dolgozni. Padlizsánt is vettünk igy az utolsó 100 méteren, 20 kilót. És közben, háttérzajként megy a torzsalkodás... És most érzem azt, hogy kellene 1-2 nap/délelőtt egyedül. Biztos visszasirom a szabadságot, eggyütlétet - de most nem bánom, hogy hétfőn suli. És készülnek ők is : ma Tihamér például azt a CD-t nézte, amit a suliból kapott, az évközben készült fotókkal :-) És bepakoltunk a táskákba, tolltartókba is... cipők - pipa, ruhák - részben pipa, tanfelszerelés kicsiknek - pipa. Nadrágok kellenek még Tihamérnak - és náluk a tanfelszerelést közösen szokták megvenni, az iskolában. Hétfőn pedig rajtolunk!

PS : Murphyhez hiven elkezdtek a héten 9-10ig aludni :-) és egész vakációban félhét/hétkor keltek ... kiváncsi leszek mi lesy itt a jövő héten.

2017. szeptember 5., kedd

7 évesek lettek

Mert voltak szülinaposaink is augusztusban :-) és volt torta is, ez most fekete erdő. És valahogy mindig elkap a nosztalgia, amikor a szülinapokhoz érünk : mert hol vannak már a hét évvel ezelőtti babák???
Innen indultunk


És most? ilyenek