2015. október 30., péntek

Alma

A tegnapi nap kicsit sűrűre sikerült - de ezt mondhatnám szinte minden napra, ez már nem újdonság. De : délelőtt Bulcsival - aki már szinte nem is köhögött a tegnap - stilszerüen almát szedtünk Mamánál - ebből almalé lesz a télire, lett valami 15 zsákkal. És miért stilszerüen? mert délután Alma koncertre mentünk... rég szerettem volna menni velük ide-oda, de az idei év ilyen szempontból is vizválasztó : végre szeretik, élvezik ha résztveszünk programokon, és ez annyira jó! És nem akartam úgy járni velük is, mint anno Bogival, aki szintén nagy Alma-rajongó volt, de egy darabig nem volt koncert vagy ha volt is nem jutottunk el, majd amikor mentünk volna, akkor már ciki volt menni... úgy érzem, ez most pont jókor volt, jó helyen... Persze, hogy ne legyen egyszerü, épp egy napra esett egy ovis és egy iskolás szülői - mindkettőről eljöttem hamarabb, rohantam a másikra, hogy innen is elköszönjek és rohanjak a koncertre (Apuci addig uzsonáztatott, őltöztetett és beszálitotta a gyermeksereget a helyszinre). Igy hát volt tánc, buli és éneklés - és még akarnak menni, ami jó jel, annak a jele, hogy élvezték... (mi is - csak az én mércémmel ez egy elég rövidre sikerült koncert volt, egyóratizperces - amit magyaráz talán az is, hogy ez volt a tegnapra már a harmadik, és fáradt volt a banda).

2015. október 28., szerda

Ezért szeretem

az őszt : a szinekért - vagyis kezdetben csak hideg van és zőld minden. de azután jönnek a fagyok és vele eggyütt a szinek - a barnák, sárgák, bordók és ezek mindenféle kombinációja. Szeretem, hogy bár reggel hideg van , délben annyira jó sétálni, kint lenni, levelet, gesztenyét gyüjteni. Tihamérnak ez volt a házi az iskolában egyik nap - hát szedtünk annyit, hogy itthonra is maradjon... és még szeretnénk gesztenyézni hétvégén is - most pedig a felhasználási ötleteket gyüjtöm - hiszen jövő héten őszi szünet :-) Addig is kertet takaritottunk - most már szinte minden leszüretelve, elrakva a pincébe - igyekszem mindent felhasználni ami termett - a kisebb répákből és mindenféle maradék zőldségekből (ami amúgy sem birná ki a telet) ételizesitő készült
a zőldparadicsomból, káposztából, paprikából pedig sós lében eltett savanyúság (egyik kedvencem)
Az apróbb répákat pedig megpucolva rakom be a fagyasztóba - ezen még dolgozni kell, eltart egy ideig.
Sütőtökök, disznótökök - még egy ideig dekorként futnak :-)







És végül a cicáim :

2015. október 27., kedd

Heti menü

A múlt héten végül az előző menükből valamiért elmaradt fogásokat főztem, de eléggé elúntuk Apucival kettesben úgyanazt enni 2-3  napig... Most már mindenki jobban van - csak Bulcsú lábadozik, igy rendes menüt irok

Hétfő : Tejföles krumplileves, tökfőzelék, tükörtojás, maradék tarhonyás husi
Kedd : Sajtos tészta, piritott, baconos hagymakarika
Szerda : karfiol krémleves, zőldborsófőzelék kolbásszal
Csütörtök : Kapros lucskos káposzta, almafánk
Péntek : Lucskos káposzta,turógombóc
Szombat : Tojásleves, almás pite
Vasárnap : nem eszünk itthon

2015. október 21., szerda

Azt mondta :-)

Hétfőre konkrétan hang nélkül maradtam, csak suttogni tudtam, amit kellőképpen ki is aknáztak a gyerkőcök : Anya ha nem tud beszélni, akkor azt csinálunk, amit akarunk... orvosnál voltunk Borival és az antibiótikumnak és hörgőtágitónak köszönhetően keddre már egészen türhető lett. Tihamér után menve, a kapuban szembesültem, hogy ismét nincs sapkája (ez már a második sapka, ami eltünik és még egy kabát szárad a lelkén...) Hiába mentünk fel keresgélni, nem találtuk. És persze kapott egy fejmosást is, mert figyelmetlen és elhagyja a dolgait. Szótlanul jött mellettem, majd egy rövid megjegyzéssel próbál más vágányra térni : Megjött a hangod??? minden bosszúságom ellenére csak vigyorogni tudtam rajta :-)
Ma reggel Bulcsú is szembesült a ténnyel, hogy szegénykém minden igyekezete mellett nem jutott el a wc-ig... gyors mosakodás, tiszta bugyi, nadrág. 10 perc múlva ismét... mondom, ma nincs ovi. Erre újjongva kiált : hurrá! beteg lettem!!!!! (szerencsére több baleset nem volt, sőt - enne is, ha adnék neki mást mint rizs és piritós)

2015. október 18., vasárnap

Elkezdődött

A beteges időszak mindenképpen :-( a múlt héten Tihamér volt az első - fájt a hasa, láza volt, egész nap szundikált, nem volt két napig iskolába. Majd jöttem én - szinte bekőltöztem a legkisebb helyiségbe... majd Boró kezdett köhécselni, nem itéltem vészesnek, azért járt oviba - még mindig köhög, torka nem piros... de ma reggelre hányt és hasmenés is gyötri... Bogit pénteken érte utol, nekem most a torkom fáj és nincs hangom - ez utóbbi ideális állapot egy férj számára :-D - de amikor három gyereket kell reggel ébreszteni, összekésziteni - akkor bizony kimondottan hátrány... Boró ma itthon maradt - doktornénihez megyünk délután mindketten. Nem hiányzott ez most - a nyugis nyár után mindig sokkol az első betegség-hullám. Pedig gyönyörü hétvégénk volt : barátok voltak nálunk, kertet takaritottunk, halászlét főztünk - kint ebédeltünk a teraszon, annyira meleg volt. A gyerekek labdáztak - mi betakaritottunk minden termést ami még a kertben maradt - répa, petrezselyem, mangold, feketeretek, cékla, zeller, paradicsom... És újra van két cicánk - még nem annyira szelidek, hogy mutassam is őket - a tegnapi zsivaly miatt elégg riadtak voltak - de remélem maradnak velünk :-) Heti menüt sem irok még egyelőre, mert pár szóban össze tudom foglalni : piritós, párolt rizs és főtt krumpli...

2015. október 16., péntek

Sulis/ovis

A tanév elkezdődött, úgy-e, már egy hónapja...
Bogi : új suliban kezdett, nem az ahová mindenképp be szeretett volna jutni - de úgy látom kivirult! jókedvvel megy minden reggel (bár a kedvével ezelőtt sem volt gond!!!) - viszont tanul! és minden délután - mondás nélkül! próbáltam rajtaütni délutánonként - de tényleg tanul. Mit lát a hitetlen, aki zokniban, óvatosan lopózkodik a szobájáig és rátör? :-) ül az asztala mellett és ir... vagy olvas... és a tankönyvet. Hihetetlen! minthogy az is, hogy újabban szereti a románt... és az este megirt egy angol fogalmazást - jellemzés volt... khm... rólam :-) - és alig kellett javitani valamit rajta, csak pár ige hiányzott... lehet, hogy mégis jó választás volt ez a suli? a jövő héten pedig gólyahét, hétvégén gólyabál és gólyatábor... Ő készül - én izgulok :-)
Tihamér : továbbra is imádja a sulit! hétfőn reggel ébresztgetés közben éreztem meleg a homloka egy kicsit, mértem és 37,8 volt - ami nem hatalmas láz, de készülődött valami - igy aznap nem ment iskolába, majd kedden sem... Végül csak diétával helyrerázódott - viszont itthon siránkozott nekem, hogy ő bizony suliba AKAR menni. De azonnal! pedig olvastunk sok mesét, társasoztunk kettesben, vittem magammal ezt-azt intézni - és mindig szeretik, ha kettesben vagyunk - most viszont hallgathattam, mennyire jó a suliba :-) és mikor megyünk?
Bulcsú és Boróka : velük minden reggel meg kell küzdeni, de csak addig amig kidobja őket az ágy, utána megy minden mint a karikacsapás. Járnak - mindketten - balettozni, ami a legnagyobb meglepetésemre Bulcsinak, aki az egyetlen fiú a csapatban - nagyon tetszik, nem győzi mesélni és mutatni itthon miket csinálnak! És persze járnak az imádott Logopédushoz is - onnan is alig tudom kiimádkozni őket. Apropó logopédus : volt egy találó észrevétele, hogy Boró a dominánsabb a párosban, Bulcsi a passzivabb - és egy javaslata, hogy el kellene őket választani két különböző osztályba az iskolába... mert Bulcsinak jóval kevesebb az önbizalma, meg ő alapból ráérősebb, alaposabb, és amire meggondolja, mi is volt a kérdés, addig Boró már csipőből rég megválaszolta azt. És szerinte Bulcsinak mindenképp jót tenne ez a változás, megerősödne az önbizalma és önálóbb lenne (mert bizony sokszor Borót használja a nemszeretem feladatokban segitőnek - mint pl. zoknihúzás, őltözködés...). Csakhogy ott voltak ezen a beszélgetésen mindketten - és bizony azonnal felfogták, miről is szólt az - Boró azonnal sirva tiltakozott, később pedig Bulcsinál is eltört a mécses - nem akarják! És látom én persze azt, hogy mennyire értik/érzik egymást - viszont ésszel tudom, hogy a különválasztás lenne a jobb - de hogy mekkora törés lenne ez nekik? Beszéltem az ovónénivel - és úgyanez a véleménye - vagyis a csoportban is Bulcsi a lassabb, Boró pedig az aki megmondja, mit szeretne Bulcsú éppen... ezt most meg kell emésszem, gondolkodom rajta, vissza-visszatérek rá - és majd meglátom, a döntés a miénk és van rá úgy fél évünk...

2015. október 14., szerda

Heti menü

Ideje már megirni :-) és a szokásos a mese : szombaton kirándulni voltunk, elmaradt az ebéd - vasárnapra pedig grillezett húsi lett sütőtökkel az ebéd - igy egy csomó minden ismét átjött erre a hétre is ...

hétfő : sütőtök, maradék húsi
kedd : tojásleves, sajtos tészta
szerda : zőldségleves, szalmakrumpli,káposztasaláta, tükörtojás
csütörtök : zőldségleves, tökfőzelék, kolbász, rizsfelfújt
péntek : fejtett bableves, szilvaizes derelye
szombat : maradék bableves, muszaka
vasárnap : csorba, cukros-mézes csülök, párolt cékla

2015. október 13., kedd

Szezonzáró kirándulás

Szombatom volt a Kisbakancsos túrák idei utolsó kirándulása, ami eredetileg vasárnapra volt betervezve, de akkorra már esőt mondtak és szelet (és igy is lett). Ez csak egy ilyen könnyü séta volt egy közeli barlanghoz - bár voltak kapaszkodók is - és a barlangot is eléggé veszélyesnek itéltem meg ilyen kisgyerekek számára... de nagyon szerették - és a barlangba is csak a nagy csarnokba mentünk be, ahonnan már kúszni-mászni kellett volna, onnan visszafordultunk... Drága Tihamér nagyon busúlja, hogy nem lesznek téli túrák - bár szerintem egy-egy szánkózós, sétálós közeli túra télen is beleférne... a legközelebb március/áprilisban találkozunk :-)









2015. október 11., vasárnap

Te is fiam...

Bulcsú

Már egy ideje látom, hogy mozognak - most az egyik ki is esett. Nagyon boldog volt a Drága, hogy már hozzá is jön a Fogtündér :-) (aki mostanában sűrű vendég nálunk - Tihamérnak is potyognak a fogai).

2015. október 8., csütörtök

The American Experience :-)

Jó kis tapasztalat volt! mert van, úgy-e egy képed arról a Valakiről, akivel levelezel - de más élőben is megismerni valakit, nem csak leveleken keresztül - és összevetni az élő embert a levelekből kialakult képpel :-) Első hallásra soknak tünt a három hét - kicsit pánikba voltam : hogy fogunk eggyütt lakni, lesz-e majd beszédtémánk, hogy érezzük majd magunkat egymás társaságában ... és azt kell mondanom ez a félelmem szinte az első napon teljesen elmúlt : kiderült nagyon is egyszerü vele élni, nem telepedett ránk, nem várta el, hogy mindig szórakoztassuk, mondjunk neki - természetes volt, mintha mindig is ismertük volna. Persze a kihivás az volt, hogy senki más nem beszélt angolul a családban - csak én :-) és végül annyi programot sikerült beszervezni, hogy egy pár el is maradt, időhiány miatt - mert kellett pár nap amikor pihentünk is. Első héten csak mi voltunk , a felnőttek -  a gyerekek tatáéknál - Brassó, Fekete templom, Drakula Kastély, Tusnapi wellness, Kézdivásárhely, Bálványos, Szent Anna tó volt a program. Majd hazahoztuk a gyerekeket :-) csajos bulin voltunk, majd templomba és ebéden Anyumnál. Majd utána jött az évnyitó az isolában - ez Erica szerint nagyon szép volt - tetszett neki a kicsik fogadása, a virágok, az évnyitó bábszinház... utána kicsit nyugisabb napok következtek - a közelben voltunk amig beindult az ovi-iskola... és a többit már tudjátok - az öt napos vakációnkat... Ezeke a tények. Ő most Párizsba repült egy hétre - Párizsba, ahová engem is hivott - tartsak vele... és én mondtam nem tudok ( már az is elég nagy kihivás volt, hogy három hétig szinte teljesen kivontam magam a forgalomból) - tudtam, hogy a család, és főleg a gyerekek nehezen viselnék, hogy MÉG egy hétig nem lesz Anyájuk... Első héten még mondogatta, menjek - majd amikor hazajöttek a gyerekek, akkor két nap után mondta, hogy most érti miért nem megyek... Pedig szivesen mentem volna ... de majd meglesz az is valamikor :-) De oda akartam kilyukadni : hogy akinek nincs gyereke (és Ericának nincsen) el sem tudja képzelni, hogy a fizikai szükségleteken kivül (evés, mosakodás, őltözés stb) a gyereknek mennyire fontos a szellemi, érzelmi háttér is! az hogy biztonságba érezze magát nap mint nap, hogy érezze, szeretik, támogatják, mindig van valaki akire számithat... Tehát az ő szemével nézve én hatalmas áldozatot hozok a gyerekeimért - mert folyamatosan dolgozok, mindenkit meghallgatok, mindenkivel játszok, ápolok, pátyolok, szeretgetek... és akkor hol vagyok én az egészben? Az én szememmel nézve : jó az ha szabad vagy és bejárod a világot - de ha nincs akihez hazatérni, nincs akiről gondoskodni, akkor szinte mi értelme? Mert el sem tudnám képzelni az életemet Nélkülük! És mert tudom, hogy jó, hogy most még ölelhetem őket és gondoskodhatok Róluk - majd lesz amikor ciki lesz, ha Anya puszil... Ilyen szempontból mindkettőnknek pozitiv megerősités volt, hogy jó nekünk itt és most, ebben a családban, ezzel az élettel....
És : tartjuk a kapcsolatot, remélem találkozunk majd vagy itt vagy majd Amerikában :-) és Tihamérnak adott egy löketet - most teljes gőzzel tanulja az angolt, hogy beszélni tudjon majd AmErica nénivel :-)
A másik : lett egy csomó kedvenc képem - úgyanis mindig én vagyok az aki fényképez - és ő most egy csomó spontán képet is készitett - olyanokkal akiket szeretek ... például Anyummal egy lesifotó :-)
és a gyerekekkel, gombocolós :-)
Bulcsival, játszóterezős...
Meg ez nagynénémmel, Anyummal a temetőben

2015. október 6., kedd

Heti menü

Javitottam a múlt heti menüt - ebből is látszik, hogy mi is 'rendes' család vagyunk és nem előirt rend szerint müködünk :-) vagyis : nem kell félni - a heti menü sem szentirás, ettől is el lehete térni, de ad egy biztonságot és egy vezérfonalat.

hétfő : maradékos nap
kedd : puliszka, májas hurka, sajtos puliszka tejföllel
szerda : lencseleves, szilváslepény
csütörtök :  rakott paradicsomos káposzta, rizsfelfújt
péntek : tojásleves, borsófőzelék, fasirt
szombat : maradék leves, szalmakrumpli, tükörtojás
vasárnap : csorba, cukros, mézes csülök párolt céklával

2015. október 5., hétfő

Bele a közepébe :-)

A múlt hét meglehetősen sűrű lett... hétfőn Bukurestben voltunk, a barátnőmet vittük a repülőtérre - három hetet volt itt :-). Majd keddtől kezdetét vette a nagy rendrakás, őszi ruha előszedése (hideg volt!) - meg az utóbbi 3 hétben a kertbe is csak akkor mentem, ha zőldségre volt szükségem... Igy hát kertészkedtem is - rengeteg paprikánk lett az idén, a padlizsán is szépen nőtt, van még mangold, paradicsom, pár cukkini is... paprika három nagy vederrel lett - ennek egy részéből zakuszka lett, egy csomót le is sütöttem.



És közben persze beindult az ipar : a kicsik járnak balettre (mindketten), Tihamér úszni, Bogi ifjúsági egyletre. Boginak inhüvelygyulladása van - neki fizióterápiát irtak fel - Tihamérral pedig ortopédiám voltunk - lúdtalpas, cipőbetét és torna 10 alkalommal TB támogatással tornateremben, majd utána otthon folytatjuk... és akkor jött az SMS a logopédustól is, hogy akarunk az idén járni a kicsikkel? mert késziti az órarendjét :-) szóval felirtam mindent, hogy el ne felejtsek valamit :-)
És akkor a hétvégén Anyumnál voltunk - van három cicája - őket akartuk elhozni... de az első megfogási kisérlet után felszivódtak - azért jó volt otthon lenni egy kicsit :-) Vasárnap pedig a virágoskertből téptük az elszáradt virágokat (gyalázatosan néz ki) - ma pedig a tavaszi hagymásoka akarom elültetni - nárciszt, tulipánt, krókuszt... A tegnap szineztünk is az eggyütt tőltött vasárnap örömére - és kalácsot sütöttünk - nagyon finom lett, próbáljátok ki!





2015. október 1., csütörtök

Heti menü

Mert elegem van az agyalásból ismét és hogy igy az utolsó utáni percben lesz kész az ebéd...

Szerda : rakott krumpli
Csütörtök : tökfőzelék, sült kolbász
Péntek :sárgarépa krémleves, sertés curry, rizs - ez lett belőle : bográcsgulyás (paprikát sütöttem kint)
Szombat :köménymagleves, szalmakrumpli, tükörtojás, fátyolkalács - második : maradék gulyás
Vasárnap : mézes-cukros csülök párolt céklával - sárgarépa krémleves, sertés curry mazsolás rizzsel, fátyolkalács

A dőltbetükkel a javitott változat, ami mutatja, hogy a menü sem szentirás, csak vezérfonal :-)