2014. január 31., péntek

Kamaszpanasz

'Hiába mossa a száját' mondják mifelénk arra az emberre, aki sokat locsog, kéretlen tanácsot ad vagy sokat érdeklődik. Igy jártam én is a tegnap. De először is : 25 éves voltam amikor Bogi megszületett - általa tapasztaltam meg, milyen is anyának lenni - és a korlátok nélküli szeretetet, amelyről nem is tudtam, hogy létezik - egészen odáig. És mivel lányom lett, megfogadtam, mindig nyiltan fogok beszélni Vele, tabuk nélkül, hogy ne legyen meglepő amikor változik a teste, ne ijedjen meg a változásoktól amelyek előbb utóbb bekövetkeznek. Persze ezt mindenki megfogadja és müködik is, csak hát jöttek a kamaszévek, elfordult kicsi tőlem (normális), meg sokan is lettünk - ő úgy érezte el van hanyagolva, már nem volt annyira közvetlen - de ha kérdezett, akkor mindig megpróbáltam egyenes választ adni (az első megválaszolatlan kérdése ez volt : mi az, hogy 'ne paráználkodj' 7 éves volt! - na erre tessék választ adni - ez nekem akkor csak részben sikerült)... :-) A téma ismét aktuális lett a napokban, mert... én meg ledöbbentem, hogy ilyen nagy lányom van! És persze eszembe jutott mindenféle 'jó'tanács, amit az ember lánya át szeretne adni a kamasznak, hogy ne érjék meglepetések... szóval soroltam, hogy menzesznapló, esetleg terhesség, abortusz (na ezt megkérdezte, mi az) - majd egyszer lerakja a kanalat, rámnéz és megkérdezi : befejezted? persze, abban a percben torkomon akadt a szó. Mert nem kell felvilágosits, mindent tudok - sőt, olyant is amit te el se hinnél! (na, pontosan ettől tartok én!) Azonnal bevillan, amit annó, pszihológiából tanultunk, hogy a Kamasz mindig azt hiszi, minden ami vele történik az rendkivüli, megismételhetetlen és egyedi. Nagyot sóhajtok : Na jó, akkor mondj nekem valami olyant, amit nem tudok - mondom, és elkezdi mesélni, hogyan akartak ellógni bioszóráról...

És megtörtént,

az amitől leginkább tartottam - beleragadtam a hóba az autóval - és persze mind a három kicsivel. Néha azt hiszem, magam jósolom meg ezeket a helyzeteket, mert ma reggel is úgy indultam el, hogy ez a legrosszabb, ami megtörténhet : és meg is történt... meg amúgy is vannak ilyen szintü villanásaim, mint : elindulok az autóval, viszem a kicsiket - és bevillan egy kép, hogy szabad a kedvenc parkolóhelyem.... - és szabad! vagy az, hogy van ott egy fehér autó - és ott van!  Szóval ma reggel már hazafelé tartottunk, bizonytalan voltam nekiszaladjak a kaptatónak, vagy hagyjam lent az autót - de -10 fok volt kint, gondoltam megpróbálom... a tetőnél éreztem, fogytán a lendületem, hát rátértem egy mellékútra, amely kerülővel úgyan de hazavisz... követtem a nyomokat, kicsit hosszúnak tünt az út, majd megláttam a házat - és kész, nem volt tovább autónyom, ott voltam a mező közepén, nem tudtam menni sem előre, sem hátra... gyalog mentünk fel, kézenfogva a hatalmas fehérség közepén... Kétségkivül megvan ennek a helyzetnek is a romantikája amire jó lesz majd emlékezni valamikor : de most csak úgy érzem felelőtlen voltam, nem kellett volna kockáztatni - szuper jó lesz majd este kikaparni az autót Apucival a hóból...

2014. január 30., csütörtök

Anya, ha beteg...

Rendszerint akkor betegedek le, amikor már lecsengőben van az egész - vagyis miután ápoltam, etettem, gyógyitottam, simogattam, csillapitottam... majd a gyerekek jól vannak, Anya pedig kidől. Nem volt ez másként most sem : amikor ők kezdtek felépülni, akkor kezdtem én leépülni. Már szombaton éreztem, de nem volt időm lebetegedni : ünnepi ebédet főztem, tortát sütöttem - majd vasárnap délután kidőltem. A betegség csúcspontja hétfőn volt, de még összetereltem, felőltöztettem őket és elmentem Bogival és Tihamérral az orvoshoz. Nem tudom mi volt a dignózis, mert meg sem kérdeztem, viszont most én is szedem az antibigyót, köptetőt. Kedden, szerdán alig éltem - ők pedig pörögtek ezerrel - az az érzésem, hogy van valami láthatatlan receptoruk, amellyel veszik, hogy most ez az Anya kidőlt - akkor rajta... és orditanak, veszekednek, civódnak, visitanak... ezt az elméletemet támasztja alá az is, hogy ma sokkal jobban éreztem magam és olyan szépen eljátszottak, hogy csak néztem, mi is van? Boró volt az Anyuka, Tihamér a gyerek - húslevest rendelt ebédre és tortát :-) Boró meg sütött, főzött - meg-megszidta őket... És most az örömtől kiabáltak : kimentünk havazni egy röpke órát - ami aránytalanul kevés az őltözési időhöz képest. De szerették :




2014. január 25., szombat

Fáradtság

Nem tudom, voltam én valaha annyira fáradt, mint a tegnap este? Egyszerüen éreztem el fogok ájulni vagy valami hasonló. Az utolsó héten meg is volt az okom rá, hiszen 5 éjszakán minimálisat aludtam, sorba álltam (doktornéninél, hivatalos ügyeket intézni), gyógyszert vettem, hozom-viszem a szuris nénit (mert most épp az van) és persze autóztam, idegeskedtem... Annyira fáradt voltam, hogy egyszerüen nem tudtam aludni - reggel meg arra ébredtem köhög Tihamér (is). Végszóra pedig én is elkaptam ezt a nyavaját - fejem fáj, kapar a torkom stb. - és holnap szülinap, családi ebéd és tortát is kellene sütni... röviden ennyi...

2014. január 24., péntek

Elsők :

a héten az első gumidefekt, az első tankolás. Nem semmi - nem nagy dolgok, de nekem igen, mint hogy az is, hogy meg tudtam csinálni, megoldottam és még csak nem is volt annyira bonyolult (azért csak kerestem valakit aki kisegit, mert nem tudtam, hogyan kell felpompálni a kereket, hogy el tudjak menni az első szakihoz.) De ennyi - magam sem gondoltam volna ezt kb.3 hónapja! És még egy felismerés - bár azt mondtam, hogy csinálom mert kell és mert muszály - most azt kell mondjam, hogy szeretek egyedül az autóba lenni : föltekerem a rádiót és énekelek (ez valami önnyugtató öntudatlan mechanizmus, mert épp olvastam valahol, hogy éneklés közben nem lehet félni) - olyan jó!!!!
Öt éve van jogsim, de nem tudtam, hogy babát várok amikor beiratkoztam a suliba - majd jöttek a rosszullétek - az elméleti része megvolt, de vezetni csak az utolsó két hónapban tudtam - majd jan.13-án vizsgáztam, 26-án szültem... utána párszor még vezettem, de egy autónk volt, nem igazán volt alkalmam. Persze jöttek az ikrek és akkor pedig lett volna mivel, de nagyon féltem a gyerekekkel a kellő rutin hiányában elindulni. Pedig már akkor tudtuk, hogy itt fogunk lakni és kell majd autózni - de azt mondtam majd... és ha... na ezeknek most jött el az ideje. Sőt : Apucinak volt egy balesete sajnos és nem lesz jogsija egy kerek évig, akkor csak én fogok vezetni - és ez az utóbbi két hónap után már nem is tünik annyira ijesztőnek.... De ennek a szindrómának, hogy 'jogsim van, de nem vezetek' teljes irodalma van a neten, sőt az ismerőseim, barátaim körében is az utóbbi napokban minimum 5 nőtől hallottam, hogy igen, van jogsim 'x' éve, de.... Persze, kell egy kis önuralom, amikor elsőre indulsz neki gyerekekkel - volt is gyomoridegem rendesen, de rájöttem, hogy csak páran dudálnak, intenek be (konkrétan csak ketten - és én kedvesen visszaintegettem) - nincs vész, más is csinál bakikat, korrigál és megy tovább.

2014. január 21., kedd

Tovább bonyolodik

Azt hittem ez a beteges felvonás csak pár nap - egy hét - mindig hajlamos vagyok megfeledkezni róla, hogy milyen az amikor betegek, és azt hinni már többé nem lesz ilyen. Most is lazán kezeltem a helyzetet (mondhatnám nagyképüen) mert mi úgysem ... gondoltam - de nem úgy van az - ha porszem kerül a gépezetbe, akkor akadozik : csak azt mondja el valaki, hogy lehet az, hogy a majdnem percre pontosan adagolt antibiotikum mellett, hogyan lehet kezdődő tüdőgyulladása valakinek? mert Bulcsúnak az van - vasárnap lett láza, de fájt a hasa is, gondoltam na ez a gyomorgyulladás, amit az antibiotikum okozott. De hétfőre köhécselt is - igy gyorsan időpontot kértünk a doktornénihez - délután dolgozik, este 7-re kaptunk helyet, de annyian voltak, hogy fél kilenckor végeztünk. Otthon egy darabig dilemmáztam Borót is vigyem vagy sem - végülis nem vittem, mert úgy gondoltam jól van - de bár őt is vittem volna, mert ma reggel hazaküldték az oviból, hogy piros a torka (mindketten szedtek antibiotikumot). Én ezt nem értem! Időpont mára már nincs, de a doktornéni azt mondta menjek, mert megnéz.... tisztára jó lessz a sok beteg gyermek közt várni 1-2 órát, arról nem is beszélve, hogy most már lehet, hogy szuri lesz...
Bulcsi nagyon lázas volt már második éjszakája és egyszerüen nem akart lejönni a láza, végül be kellett adnom a végső esetre szánt Algokalmin fiolát, mert másképp nem ment 38 alá. Olyan drága ez a gyermek : ott ültem mellette, simogattam a hátát, hasát, mértem a lázát : amikor kicsit megcsillapodott és szenderegtünk egyzser csak arra ébredek, hogy megpuszil és azt mondja : Tejetjek, Anaaaa!

2014. január 18., szombat

Puffogok

Ma van az a napja a hónapnak, amikor minden idegesit - ha kivülről nézem magam, akkor én magam is idegesitő vagyok saját számomra (ha érthető), de ma jócskán rá is dolgoztak erre a lelkiállapotra. Itthon vannak mind a négyen, és ez önmagában nem is gond - viszont a gond ott kezdődik amikor mind a négyüknek épp más kellene, mint ami van. Ma délelőtt például : nem akartak felőltözni, majd nem akartak reggelizni - majd nekiláttam takaritani, ment a vadulás ezerrel - és amire a játszószobához értem, ez fogadott - keksz szétmorzsálva minden elképzelhető helyen, puzzle kiboritva, lego kiboritva, függöny letépve - a sinek elhajlitva, cd-k kiszórva.... legalább egy órámba telt amire valamennyire összepakoltunk és kitakaritottam. Kimentünk : nem akartak őltözni, nem akartak kimenni, majd nem akartak bejönni. Nem izlett az ebéd. Nem akartak lefeküdni. És akkor még szó sem esett a Kamaszról aki pofákat vág, ha megkérem valamire, megsértődik ha hangosabban szólok hozzá (de hát muszály mert már ötödikre nem tudok normális hangnemmel elmondani valamit) és igy tovább. Vannak napok mikor agyamra megy a sok gyerek! Most alszanak, csend van - hátha kialusszák ezt a sok nem-et!

2014. január 16., csütörtök

A helyzet érdekes

mert az van, hogy ide vagy oda az itthonlét, azért nem egyszerü a két kicsivel itthon is lenni, de úgyanakkor a többieket intézni. Van ez a kötött része a napirendünknek, hogy a tesókat haza kell hozni az oviból/iskolából - és persze mindezt hármasban... és hiába minden igyekezetem, hogy a kicsik legalább 1 vagy félkettőre ágyban legyenek - legtöbbször ez csak kettőre sikerül (mert reggel van a pakolás, takaritás, főzés), majd dél körül kimegyünk - és amire meglesz az ebéd és ágyba dugom őket, arra meg kettő az óra. Persze, hogy ébreszteni kell őket 4 körül, hogy legkésőbb fél ötkor elmehessünk (máskor legkésőbb négykor ott vagyok...). És persze, hogy nehezen megy minden és persze, hogy hisztisek - megőszülök amire házon kivülre kerülünk. Azt meg ne is mondjam, hogy ez még a lightos verzió - mert jövő héttől Apuci jogsi nélkül marad - igy ha valaki beteg, akkor reggel-este teljes létszámban vonulunk : nem semmi lesz mindenkit kiszedni az ágyból , őltöztetni, vinni, hozni... Úgyhogy van bennem egy kis para per pillanat!

2014. január 15., szerda

Sétálunk...

Helyzet van : a hétfő esti nevetős hancurozás alkalmával valami furát láttam Boró torkában (valami piros és valami fehér...) hát gyorsan bevilágitottam : és persze hatalmas gennypötty a bal mandulája fölött... erre Apuci : Ja, tényleg a reggel mondta az oviban a doktornéni (aki minden reggel bekukkant a szájukba), hogy mintha kicsit piros lenne a mandulája. Gyorsan leviziteltem mindenkit - és persze Bulcsú is ... Tehát kedden már nem mentek oviba, amit a nagytesó bőszen bojkottált : fájt a hasa, majd a torka, majd mindenhol. Amikor pedig látta, hogy mégis menni kell akkor nagyon csunyákat mondott - de olyant is amiket én még nem is hallottam (pedig van egy kis korkülönbség köztünk...). Majd Apuci elmondása szerint az oviban is tovább lázadt, hogy milyen dolog ez, hogy csak a kicsik betegek és ő nem - sőt lehasalt a folyóson, hogy addig és nem tovább. A kicsik itthon maradtak, időpontot kértünk a doktornénihez, de szerencsére semmi más bajuk nincs, jól esznek, vidámak, játszanak, kergetőznek - úgy folytattuk, ahogyan a vakációban is : mivel meleg volt, kimentünk. És a séta : amióta Rudink megvan, a kint tőltött idő minden pillanata Róla szól. Vagyis inkább a Rudi macerálásával telik. Első körben levadásszuk, majd rendszerint összevesznek ki vigye és persze rendszerint Boró győz - igy Bulcsú a farkát fogja, vagy a játékot hozza utána. És elindulunk. Tiz méter után Boró elengedi a macskát 'játszani' - persze azonnal elszalad és persze, hogy visszafele... és levadásszák, összevesznek, cipelik. Majd úgyanez ismétlődik tiz méterenként, közben biztatják, hogy játszodj Rudi! fogj egeret, Rudi! fogj madarat, Rudi! mintha ez csak amolyan hipp-hopp dolog lenne - bár már mondtam, hogy szerintem nem hogy egér, de még a bogarak is elkőltöznek onnan, ahol mi eljárunk! És az egészben az a furcsa, hogy Rudi (azaz Judi, aki még a 'Pituka' névre is hallgat) mintha élvezné az egészet! egyenesen keresi a társaságukat. Volt egyszer egy kitörési kisérlete - egy este hiába hivtuk, nem volt macsek. Majd másnap keresésére indultunk, és miután összejártuk a mezőt és az erdőszélet, látjuk integet a szomszédasszony és kiabál, hogy itt van a macska, ha keresitek. Rudi gyanútlanul szaladt szembe velünk : a két partizán pedig azonnal felkapta - Boró fogta elől, Bulcsi pedig hátul és rohantak hazafele vele, Rudi pedig hangosan dorombolt menetközben. Gondolom megérdemlik egymást...

2014. január 13., hétfő

Vakációóóóó

Boldog új évet mindenkinek .... nem voltam már régen, mert.... vakáción voltam. Első körben volt a vakáció a gyerekekkel - nagyon-nagyon jó volt : hatosban, majd karácsony után a két nagyobb ment mamáékhoz, mi pedig négyesben ill. hármasban voltunk itthon. Annyira szerettem - ott folytattuk, ahol a nyáron abbahagytuk - müködött az összhang, az eggyüttlét öröme - nagyokat játszottunk, sétáltunk, csavarogtunk - sőt Borónál sikerült a hisztit is kiküszöbölni (erről majd később, mert most már ismét tombol....). Majd jött szilveszter, amikor ismét összegyült a család és vendégek is voltak - jó sokat társasoztunk, festettünk, vonatoztunk... régen nem volt ilyen....
Itt épp a mindennapi program része : Rudit sétáltatjuk :-)
Majd jan. 6-án megkezdődött az ovi, jöttek mamáék - mi pedig hétfő este kettesben! utaztunk Hajdúszoboszlóra, egy jól megérdemelt kikapcsólódásra. Három nap alat megpróbáltuk kipihenni az elmúlt év minden fáradalmát - többé kevésbé sikerült is - csak fürödtünk, szaunáztunk, gőzkamráztunk, massziroztattunk élveztük egymás társaságát.... a kevésbé része pedig arra vonatkozik, hogy mindketten hatalmas elvárással érkeztünk, és pesze különböző elképzelésünk volt a pihenésről is - nekem belefért egy kis olvasás is, amiért Apuci neheztelt, illetve neki a közös csúzdázással lett volna teljes a kép, engem pedig ez egyártalán nem vonzott... viszont ezeket leszámitva ez volt az egyik legtökéletesebb pihenés :-) Elég sok új dolgot kipipálhatok, úgysmint az első levezetett 100 kilóméter külfőldön (és még mindenki él és virul, nem is volt annyira vészes... de már a sógornőmékig nem igazán mertem bevállalni a további 250 km-t - de ez akkor is siker!), a thai masszázst (kitörték kezem-lábam és még élveztem is...) a gőzkamrát - és az utána következő jeges fürdőt (kockáztatva, hogy esetleg még szebb leszek :-).
láblógatós...
következőkor biztos a gyerekekkel jövünk...