2017. május 19., péntek

Update az előzőhöz

A mai igém :

Az ígéret gyermeke (1)

„Íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted…” (Lukács 22:31–32)

Problémás gyermeked az ígéret gyermeke lehet! Isten különleges rendeltetést tartogat számára, ezért van annyi dráma körülötte. A Sátán azért vette célba, mert látja a benne rejlő lehetőséget. Észrevette, hogy Istennek terve van vele, és ezt akarja megakadályozni. Szokott ilyet csinálni? Igen. Mózest és Jézust még csecsemőkorukban el akarta pusztítani, és erre felhasználta a fáraót és Heródes királyt. Miért? Mert tudta, hogy egy napon majd Isten szabadító tervének beteljesítői lesznek. Ugyanezért támadja a Sátán a te gyermekedet is. Pál azt mondta: „úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott, és kegyelme által elhívott, hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a pogányok között” (Galata 1:15–16). De Pál életének első harminc évében rossz irányba tartott, mielőtt találkozott volna Jézussal, és elindult volna a jó úton. Akkor hát mit tehetsz az ígéret gyermeke szülőjeként? Imádkozz érte! Tudva, hogy milyen különleges tervet fog betölteni, és hogy a Sátán hamarosan ellene támad, Jézus azt mondta Péternek: „íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait” (Lukács 22:31–32). Amikor a gyermekeid még kicsik, tedd rájuk a kezed és mondd ki Isten Igéjét életük fölött. Amikor elérik a serdülőkort, folytasd értük az imádságot, és mondd ki rájuk Isten áldásait. Harcolj gyermekedért, mert ő az ígéret gyermeke!


Mi ez, ha nem egy üzenet? nem szeretnék belemagyarázni semmit - de rengetegszer megtörtént, hogy a feltett kérdésemre direct választ kaptam Fentről - és ezt úgy, hogy nem vagyok kimondottan vallásos, cask megpróbálok az Ő törvényei szerint élni. És hiszem, hogy terve van velünk :-)

Mindennapi 'boldogság'

Gyanús volt már nekem, hogy túl jól megy mostanában : és a tegnap pár óra alatt fordult a helyzet... Elsőre Bogi amikor ült be mellém az autóba, azonnal megéreztem a párfümfelhőn és a rágón átütő cigiszagot... és azonnal, spontán lekaptam róla a keresztvizet - hogy elegem van a hülyeségeiből, mert nemhogy nem tanul, de még cigizik is! mert románból ismét bukásra áll és abrakol itt utolsó percben - de esküszöm, ha én lennék a tanár, akkor most repülne. A nyáron meg menjen csak dolgozni, elengedtem a témát - ha megbúkik majd dolgozik minimálbérért egy gyárban - lássuk, az hogy tetszik... és Anyum aggodalmára, hogy hátha majd nem birja, meg annyit, hogy valamit csak kell birjon - ha itthonmarad akkor az sem lesz egyszerű menet.
A kicsikkel a könyvtárba voltunk - feltünt, hogy Tihamér nem volt annyira aktiv, de gondoltam, fáradt... könyvtár előtt fagyiztunk is - amire meg hazaértünk néha-néha hang nélkül maradt, már akkor gyanús volt nekem. Éjjelre meg köhögni is kezdett. Bulcsú torkfájásra panaszkodott - benéztem és tűzpiros a torka... nem a fagyi váltotta ki, viszont gondolom az is rátett egy lapáttal. Ma nem mentek iskolába - és ezzel megoldódott a hétvégi programunk dilemmája is : Apuci megy, én meg itthon maradok velük. Mondtam én, hogy megoldódik... csak nem gondoltam, hogy pont igy! Bár Apuci próbált meggyőzni - de nem lennék nyugodt a kezdődő betegséggel - mert lehet, hogy simán jóra fordul minden ( és erre koncentrálok), de csak most robbant le hirtelen és nem tudom, mire számitsak... meg nem is hagyhatom a nagyszülőkre, ha valami van, akkor mit csinálnának.
Ennyi most - és kamasztémában már-már úgy láttam jóra fordult minden (mert azt akartam látni) és akkor jött ez a pofon. Annyira csalódott vagyok!

2017. május 18., csütörtök

Otthonról haza !?

Mármint Erdélyből Magyarországra :-) elsőre talán a gyerekkoi emlékeimről mesélnék, amikor két évente lehetett külfőldre menni a komunizmusban és akkoriban nagyon sok erdélyi magyar családnak volt egy-két magyarországi barátja, igy mindenki jól járt : mi volt kihez menjünk, ők meg imádták Erdélyt... sűrűn jártunk egymáshoz - illetve évente találkoztunk. Magyarország akkoriban a tejjel-vajjal-mézzel folyó Kánaánnak tűnt az itthoni körülményekhez képest. Mert volt a golyórágó, a Traubisoda, a képes rágógumi, Tibi csoki, szivarrágó, farmernadrág... és még sorolhatnám. És úgy érzem kulturálisan is sokat jelentett nekünk : mert jöttek az újságok is : Nők Lapja (amit azóta is imádok), a Családi Lap, az Interpress Magazin... és persze a lapok közé ragasztva egy kis ez az - gyógyszer például. De onnan kaptunk könyveket és az első kazettás magnóm is Magyar volt... gyerekkoromban talán kétszer voltam kint... majd felnőttként, 18 évesen is teljesen egyedül. Akkor már a diktaturának vége volt, rengetegen mentek ki dolgozni. És rengetegen telepedtek ki. A Magyar hozzáállás is vegyes volt : volt akik szerették az erdélyieket, volt akik meg egyenesen utálták - mert nyilván, aki elment, itthagyta a családját és akart jutni egyről kettőre, az minden munkát elvállalt, néha jóval kevessebb pénzért is, mint az ottlakó magyarok. Érthető, hiszen ha elszakadt a családjától, akkor dolgozni akart és ez nemtetszést váltott ki... Apósom is elment miután itt dolgozott valami 20 évet, majd a gyárat felszámolták - őket meg végkielégitéssel hazaküldték. és rengetegen megjárták ezt : románia virágzó ipara romba dőlt. A gyárak, ahová ezrek jártak be dolgozni csődbe került, eladták - majd kiürültek és még ma is roskadoznak... kár érte. Szóval Apósom is elment és azt hiszem ő fogalmazta meg a legtalálóbban az ottélők reakcióját, miszerint ő egész életében román próbált lenni itt, Romániában és ez csak akkor sikerült neki, amikor átlépte a határt és Magyar főldre került:-) Szóval ő ledolgozott ott még tizenvalahány évet - majd hazajött. Nem igy sógornőm. Ő a fiacskájával telepedett ki - a gyerek ott járt oviba/iskolába, ő ott talált párt magának... de azt hiszem most, 18 év után kezdi magát otthon érezni... És akkor az én gyerekeim is eddig úgy gondoltak Mo.ra mint a csodák főldjére, ahol kolbászból van a kerités... és mindenki magyarul beszél ( amúgy a városunk is kb. háromnegyed részben Magyar) És csalódva vették észre, hogy itt bizony semmi ilyenről nincs szó és ezt talán Bulcsi foglalta össze a legtalálóbban, hogy 'Anya! itt minden olyan mint otthon...' bizony! És hogy büszke vagyok-e arra, hogy Magyar vagyok? igen! Laknék-e odakint? azt hiszem a válasz egyértelmü, hogy nem! mert én itt születtem, erdélyi vagyok és Magyar vagyok. És, hogy mennyire Magyar, azt az is bizonyitja, hogy bizony nagymamám egy kukkot sem beszélt románul - hiszen valamikor Erdély is Magyar főld volt. És a mostani Magyar politikai helyzet taglalásába nem mennék bele - mert nemis értek hozzá és nem is vagyok napirenden vele, de értékelem, hogy támogatják a magyarságomat : hogy kérhetek Magyar állampolgárságot (és meg is tettük), hogy támogat anyagilag is akkor, ha a gyerekeim Magyar iskolába járnak (de nem csak ezért járnak Magyar iskolába, nyilván) . De amit a látogatásaim alkalmával észrevettem, hogy biztos van n+1 hibája a Magyar rendszernek, de a család támogatása, különösen a nagycsaládoké, messze össze sem hasonlitható a romániaival! Sajnos a nagycsaládos adókedvezményről nem sokat tudok, csak annyit, hogy létezik - de szimpatikus, hogy nem egy adott, fix összeggel támogatja az állam a családokat, hanem a kereset függvényében. Nálunk fix összeg van és ebből pont azok jönnek ki jól, akik nulla vagy nagyon kevés pénzt fizetnek be az államkasszába, de azért vállalnak annyi gyereket, hogy kapják az összeget. Meg szimpatikus a lakástámogatás is - nálunk ez sincs. És nem utolsó sorban - az autópályák állapota is kellemes csalódás volt : az hogy vannak virágos bokrok, fű lenyirva az utak mentén - meg láttuk, hogy dolgoznak is aktivan. (nálunk ez nulla). Ami meg majdnem úgyanaz : a nagyvárosi élet! ebben nem sok különbséget látok mondjuk Pest vagy akár Brassó közt, ha a bevásárlóküzpontokat vagy mozikat nézem : úgyanazok a filmek, úgyanazok a cuccok, nagy tömeg, közlekedésileg is tumultus. Következtetésképpen megállapitom, örvendek, hogy vidéken élünk... És van benne valami, hogy itthonról haza... de úgyanakkor én ott csak turista vagyok, az otthonom pedig Erdély :-)

2017. május 17., szerda

Ami utána van...

(nyaralás után), na azt utálom... Csütörtökön két óra alvás után mentünk Boróval a fogorvoshoz - reménykedtem, hogy tudok aludni napközben - de tudjátok, én terveztem... de annyira sikerült helyrerázódni, hogy ha lassan is, de azért haladtam : szétpakoltam, ruhákat átválogattam, MOSTAM... csütörtökön négyet, majd pénteken még kettőt... főztem is, bár aznapra csak karalábéleves és sajtos tésztát sikerült :-) És valahogy csütörtök óta nincs megállás... Vasárnapra sikerült kialudni magunkat, aznap nem is nagyon csináltunk semmit... ha a tortasütés, ebédfőzés nem számit. És szülinapot is köszöntöttünk : Anyum 69 lett ... Hétfőn Apucinak segitettem a dolgaival - igaz két-három órára hivott csak - egész nap lett belőle. A héten meg teljes programmal futunk már... de látszik már az alagút vége, már ami a sulit illeti - jövő hét lesz még egy full teljes hét - utána már csak déli 12-ig vannak, 16-án pedig kitör a vakáció! de ne fussak annyira előre : addig Tihamérnak lesz egy hét erdei iskola, a kicsiknek pedig szereplés és hasonló finomságok. Nekem meg itthon több szinten futnak a párhuzamos projektek :-) : megy a vasalás, el sem pakolom - a nappaliba van felállitva a vasalóasztal - ez az esti levezetés, fektetés után vasalgatok még 1-2 órát, de nem fogy, pedig sok mindent nem is vasalok. Virágozok, kertezek, gyomlálok - ezt is párhuzamosan csinálom a mindennel, amikor csak lehet, mert gyakran esik : például a tegnap kiraktam a szónyegeket, összepakoltam a szobákat... gondoltam enniadok a cicuknak... ha már kint voltam, körbejártam : és ott is ragadtam epret gazolni/kapálni... közben berohantam odapakolni az ebédet. Vissza. Takaritás majd csak délután, amikor ismét zuhogott. Amúgy még nem veteményeztünk semmit - csupa ideg vagyok, de nem tőlem függ. Voltam pénteken kertészetben is, vettem virágokat - csak valami fehér kellene és akkor ültetem őket össze.
Hétvégén meg kirándulni megyünk - és ahogy mostanában lenni szokott, ismét torlódás van : egy kétnapos túra, ottalvós, ahová szállást is kellet foglalni egy hónapja - és egy kisbakancsos, ami a héten jött be. Úgy látszik ez nem a mi évünk lesz, ami a kisbakancsos kirándulásokat illeti. De a csavar meg az, hogy Tatának is bejött valami a hétvégére, szóval kérdéses, hogy kivel maradnak a gyerekek. De megszoktam, hogy alakul minden - úgy, hogy jó legyen.

2017. május 13., szombat

Folytatom ...

a negyedik nappal :-) Itt igazából gondban voltunk - a Millenárisra akartunk menni és a Vuk játszótérre... meg azért kacsintgattunk az Állatkert felé is - csak igazából emlékeim szerint Bogit nem igazán érdekelte ennyi idősen az állatkert, amikor itt voltunk - akkor be sem jártuk, mert egyszerűen nem volt vevő rá... viszont már a tavaly nyáron is emlegette (16 évesként :-) ... végül csak az állatkertbe mentünk : és milyen jól tettük, volt ott sok ohhh és ahhh... és Anyaaaa! elefánt! manguszták!!! gyere gyorsan!!! szóval : jó döntés volt :-) Mint ahogyan utána a Vuk játszótér is - meg ha már ott voltunk, akkor nem hagyhattuk ki a Gellért hegyi sétát sem :-)








 

Vuk játszótér
 






És a Gellért hegy


Keddre is voltak nagyszabású terveink : a Camponat vettük célba. Már a múlt nyáron eldöntöttem, ha ismét jövünk és gyerekekkel, akkor biztos megyünk a Csopá-ba... volt egy olyan megérzésem, hogy ez nagyon tetszene Tihamérnak... és : igen!!! egyik kedvence lett - de mit neki? nekünk, felnőtteknek is! alig lehetett kirobbantani őket onnan délután ötkor... mondjuk igaziból a Tropicariummal inditottunk, utána mentünk át a Csodák palotájába... mindkét program telitalálat volt! mint ahogyan az utána következő ebéd is :-)




Csopa






Szerdára igaziból fürdést terveztünk - de tekintettel a Tihamér fájó manduláira és Boró hasfájására (meg azért nekem sem lett volna jó a lábáztatás igy alig hat héttel a lábmütét után) - úgy gondoltuk, hogy inkább akkor kihagyjuk... de Apucinak volt pár elintéznivalója Pesten - és hogy mégse csak ennyivel (és az utazással) menjen el a nap - végül hazafele útba ejtettük az Ópusztaszer-i nemzeti parkot.











 
Délután fél hétkor indultunk és 700 km után, reggel fél négyre értünk haza. A gyerekek aludtak az autóba, de úgy döntöttem, hogy csütörtökön azért nem lesz suli - inkább pihenünk még egy napot. Viszont nekem két óra alvás után indulni kellett fogorvoshoz Boróval - és Bogi is úgy döntött, feláldozza magát és iskolába megy :-) És innen indult a visszarázódás a mindennapokba...
 

2017. május 12., péntek

Egy hét...

telt el, amióta irtam, de sokkal többnek tünik igy visszatekintve. Jó kis családi előnyaralás volt, bár az indulást nem nevezném szokványosnak, de ezt már megszoktuk, hogy mi tervezünk - aztán a dolgok meg úgy alakulnak, ahogy... De lényeg, a lényeg, hogy szerencsésen odaértünk és időben :-) Pénteken volt a ballagás - végülis ez volt az esemény, amiért jöttünk - és nagyon tetszett az egész ceremónia (még az is, hogy rövidre fogták) - nálunk sokkal hagyományosabb, cirkalmas körmondatokkal, minimum 2-3 órás... és a lufiröptetés is egy kedves hagyomány - nálunk ilyen sincs...




Ez pedig a teljes ünneplő csapat

kissé hüvös volt, és úgy átlagban elmondhatom, hogy az elvitt vékony háromnegyedes nadrágok használatlanul jöttek haza... Szerencsére az eső kivárta, amig hazaértünk - de első napra menthetetlenül beszorultunk a házba... Szombatra bográcsozás volt tervben - szerencsére erre már jó idő lett, az ünneplés tovább folytatódott, barátok, rokonok jöttek - sétáltunk Táton egy hatalmasat, majd én átruccantam Szlovákiába is Sógornőm barátnőjével... jó kis napunk volt!
Vasárnapra pedig már bőven elegünk volt az egy helyben ülésből, igy Visegrádot céloztuk meg - a Palotában és a várban jártunk, a tervezett bobozást pedig elmosta az eső. Visszafele viszont Esztergom fele kanyarodtunk : és végre sikerült felmászni a Bazilika kupolájába is, amit a tavaly kétszer próbáltunk meg Bogival, de sajnos akkor nem sikerült. Ketten Apucival, plusz Tihamér is jött - vele azt hittem gondok lesznek a magasság miatt - de kimondottan élvezte a helyzetet :-D
Palota



Ez pedig a kedvencem : a konyha, ahol szerencsénkre épp aznap főztek is :-)

Ez pedig a Visegrádi vár - nyugodtan vagyok - a dicső lovag megvéd :-)






Bazilika


Mondanom sem kell, hogy este csak úgy beszédültünk az ágyba :-)
Folyt. következik ....